Palcsó Tamás tanul amíg lehet!

Palcsó Tamás remek példát mutat a fiatalságnak, hiszen kiváló énekesi karrierje mellett nem lustult el, a szellemi gyarapodásra is rendkívül nagy figyelmet fordít. Jelenleg egy amerikai főiskola budapesti intézményében végzős, közgazdaságtant hallgat.

- Nem csak a nyelv és a szak kapott nagy hangsúlyt, hanem rengeteg olyan tantárgyat is fel kellett vennünk, aminek semmi köze nincsen a közgazdaságtanhoz. Említhetném a testnevelést, ami kötelező, vagy a dokumentumfilm készítést.

Így Tamás rengeteg szakirányba nyert betekintést, végül azonban megmarad az eredeti tervénél és a diplomáját közgázból szerzi. Itt azonban nem lesz vége a tanulmányainak, ugyanis a későbbiekben elvégzi a mesterképzést is, ám azt már egy magyar intézmény falai között:

- Ez nem jelenti azt, hogy pályát szeretnék módosítani és könyvelőnek állok. Az éneklés marad továbbra is a fő irányvonal, a tanulás csupán egyfajta megfelelési vágy. Meg szeretném mutatni magamnak, hogy meg tudom csinálni és később is folytatni fogom a tanulást, amíg lehet!

forrás: bulvaros.hu

bulvaros